Helyzetjelentés powa. Be akarom izzítani a blogom, szóval ha sikerül, várhatók ilyenek.
Tudjátok, vannak azok a pillanatok, amikor egész egyszerűen minden
összejön, és az egész hetetek ritka módon elcseszett lesz. Amikor
már-már imádkoztok azért, hogy legyen végre hétvége, mert
kiszellőztetnétek már a fejeteket. Aztán valami csodával határos üt be.
Na, hát ez a hetem pontosan ilyen volt. Lássuk csak.
Nem vagyok egy társasági lény, beilleszkedés szempontjából. Vagyis, a
suliban valahogy sosem ment. Megint egyre inkább kilógok... és lássuk be, ez eléggé aggasztó.
A legrosszabb az egészben, hogy már azért is nevetség tárgya vagyok
(továbbra is úgy, hogy minden amit tudnak rólam, hogy néha látnak a
folyosón átsuhanni, vagy hallják a retardált röhögésem) amiben én
megnyugvást lelek. Igen, a videóimon mulat a fél suli. Ebből volt
egy kis bonyodalom a héten... és hétfőn 7:30-kor ismét ezzel a
gondolattal lépek majd be a kapun. Mert az szánalmas, hogy én kifejtem a
véleményem, esetleg szórakoztatok embereket, vagy épp a mondanivalómmal
segítek, az, hogy engem több ezer ember kedvel, és barátságok
szövődnek, az, hogy én ezzel igazi sikereket érhetek és érek el, véletlenül sem az, ahogy ti viselkedtek, drága iskolatársaim, és volt sulitársaim, igaz? Mindegy.
Majd ezt is megoldom valahogy. Tehát a közösség egy gyenge pontom. És
ez az érzés aktívan kísérte végig az elmúlt napjaim. Ezután besétálni
egy olyan közösségbe, ahol mindenki tudja a neved, és mosolyog rád, veled és nem rajtad
nevet, örül, ha megöleled, és keresi a társaságod, elég nagy változás
és egyben felüdülés is egyben. Én pedig nem győzöm megköszönni ezt a
videós társaimnak. Mert lassan tényleg ők tartanak életben.
